Kezdő hatha jógaórán elsősorban a légzéssel és a legegyszerűbb alap ászanákkal foglalkozunk.
Könnyen megtanulható a helyes testtartás, az ászanák megfelelő kivitelezése, a légzés hozzáillesztése a mozgáshoz és nem utolsó sorban az önmagunkra fordított valódi figyelem, mely mély önismerethez, testtudathoz és a lélek finomodásához vezet kitartó gyakorlással.
Azt mondják, már az is jóga, ha egy nap odaadó figyelemmel megcsinálunk egy testhelyzetet és közben a légzésre fókuszálunk. Kezdőként is fontos a jelenlét és egy elmélyült, kedves és türelmes hozzáállás önmagunk felé.
A hatha jóga segítségével kívül-belül csodálatos átalakulásban részesülhetünk, mely az instrukciókon túl az adott gyakorló szeretetteljes és minél odafigyelőbb, pontos gyakorlásán múlik csak.
A jógagyakorlást mindig ott kezdjük, ahol épp aznap tartunk, mindenki pont úgy jó hozzá, ahogy van. Tévhitekkel szemben a jóga nem a hajlékonyságról és a külsőségekről szól, hanem a belső világunk építésének alapköveinek letételéről; mely valójában a testhelyzetek átlélegzése és a pózokkal való áramlás. Eredetileg a hosszantartó meditációs üléshez kapcsolódott, ma már szinte sporttá nőtte ki magát, mellyel én nem igazán értek egyet. A jóga lelki gyakorlás elsősorban, mindenkinek, önmagán belül. A jóga igazi szabadságot adhat, melyet hiába kergetünk örökké kívül, a külvilágban, mindig velünk lesz és velünk marad tudatosabban is a jógagyakorlás segítségével.

Időpont: CSÜTÖRTÖK 18:00

Oktató: Szűcs Barbara
Bejelentkezés: https://alexanderyoga.hu/online-foglalas/

Alexander Yoga © 2020 • Design: creATIve